Várjuk minden nap Pécs legújabb hírportálján! Rovatainkban megtalálja a város, az ország, és a nagyvilág híreit!

Fogarasi: Egy Jobbik honban mindenki otthon van

Egy Jobbik honban mindenki otthon van.

Jól gondolom, hogy egy politikus számára is megindító, amikor – akár farkasordító hidegben – az utcán hontalant lát?

Szívszorító, hogyne lenne, egyúttal dühítő: hogy fordulhat elő az, hogy bárki közülünk ne tudjon magának egy fűtött helyen megvetett ágyat és egy zárható szekrényt. Figyelemmel kísérem olyan civil szervezet tevékenységét, aki segíteni igyekszik az utcára került embertársainkon, szomorú sorsok százaival szembesülnek és sok esetben szélmalomharcot vívnak.

Oly sok oka lehet, hogy elveszítik otthonukat az emberek.

Magam sem vállalkoznék most arra, hogy ezeket lajstromba vegyük, de példaként idézem a devizakárosultakat vagy a rosszul végződött házasságok, elválások érintettjeit. Az meg végtelenül elkeserítő, hogy sok esetben ezeknek az ügyeknek gyerekek is elszenvedői, akik ilyen élethelyzetben elszakadnak szüleiktől és otthonokba kerülnek.

A Jobbiknak és Önnek személy szerint a lakhatás biztosítása kiemelten fontos programja.

Úgy fogalmazunk, hogy történelmi jelentőségű lakhatási és otthonteremtési víziónk van. Ne felejtsük el, hogy ezek bizonytalansága is oka a kivándorlásnak, hiszen akár a fiataloknak, akár az otthonát elvesztett embereknek elérhetetlenül magasak az albérlet árak. A Jobbik ezen változtatna programja segítségével. Ennek értelmében a résztvevők a piaci ár akár harmadáért bérelhetnének lakást, majd pár év után azt bekerülési értéken vásárolhatnák meg igen kedvező, teljes mértékben kamattámogatott, állami hátterű forinthitel segítségével. Új bérlakásokat, házakat és vidéki otthont teremtenénk, ami lendületet adna az építőiparnak.

A jelenleg rendelkezésre álló, de üresen álló ingatlanvagyon kihasználatlansága tékozlásnak tűnik.

A Jobbik kormányra kerülve eljár annak érdekében, hogy lajstromba vegye az üresen álló hazai ingatlanvagyont, s megvizsgáljuk, hogy a több százezer üres hazai lakás és ház mekkora hányada vonható be az otthonteremtési programba. A munkába minősített hazai vállalkozókat és beszállítókat vonnánk be.

Mikorra valósulhat meg ez az elképzelésük?

Számításaink szerint a programunk segítségével 2024-ig a társadalmi beilleszkedésre hajlandó magyarok lakhatása megoldhatóvá válna. Senkit sem hagyunk fedél nélkül. Ismeri a dalt: „... soha ne felejtsd el azt, hogy öröm vagy valakinek, hiszen soha nem vagy magad...".

 

Pécs

Kedden három nagy szakszervezeti konglomerátum, valamint a PDSZ eljuttatta a kormányfőnek az érdekvédők 4 pontos követelését, amely a rabszolgatörvény eltörlése mellett a tisztességes bérezést, a rugalmas nyugdíjkasszát, valamint a sztrájktörvény felülírását is megnevezi.

A rabszolgatörvény ellen Pécsett is tüntettek ellenzéki pártok és szakszervezetek pénteken, azonban ez a rendezvény végül egészen különös fordulatot vett. Történt ugyanis, hogy a villámcsődületet követően a tömeg a Momentum szervezésében átvonult a Széchenyi térre, ahol aztán bemutatták a tiltakozóknak Péterffy Attilát, a pécsi erőmű volt igazgatóját, mint az MSZP-DK-Momentum közös polgármesterjelöltjét.

Sötétség és koporsó vezette be a tegnapi tüntetést, az LMP és a Jobbik tartott villámcsődületet a sötétbe borult Barabakánnál a gyülekezés ideje alatt. A koporsón a Munkavállalói jogok, Magyar demokrácia, Független bíróságok felirat szerepelt.

A Mindenki Pécsért Mozgalom és Egyesület megkezdte a 2019-es önkormányzati választásokra való felkészülést. A Mozgalom célja, hogy markáns változás legyen Pécs város vezetésében egy fenntartható fejlődésű, élhető város érdekében.

Mozgalmas hétvége elé nézünk, péntektől folytatódnak a tüntetések. Pécsett fél 6-kor gyülekező a Barbakántéren, ahol az ellenzéki pártok jelképes temetést rendeznek.

Devizahitelesek

Május óta több mint 2400 kilakoltatás történt Magyarországon

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar honlapján közölt adatok szerint csak július óta 919 kilakoltatás történt, míg a moratórium májusi lejártát követően összesen 2274 esetben jártak el a hatóságok.

Közben a fideszesek megszavazták több tízezer magyar család kilakoltatását

Most megvolt hozzá a bátorságuk. A beadvány egyik legfontosabb követelése az volt, hogy a végrehajtási eljárások 2019. december 31-ig felfüggesztésre kerüljenek, ezzel elegendő időt biztosítva az Országgyűlésnek arra, hogy a szükséges adósmentő, és hitelválság-kezelő jogszabályokat megalkossa.

Belföld

"Szerettem volna megtudni, miért nem kíván a kormány a gyermekvállalás kapcsán minden szülőnek vagy leendő szülőnek üzenni, miért csak a kormánypártiakat kívánják megszólítani?"

A kormánypropaganda felváltva harsogja azt, hogy a magyarok mennyire szeretnének többet dolgozni, és azt, hogy az egekbe emelt túlórakeretet valójában sehol sem fogják alkalmazni. Hogy az előbbi mekkora kreténség, az eddig is világos volt, ám az újév első napjaiban világossá vált, hogy az utóbbi sem igaz.

A PécsiTükör szerencsés, boldog, és politikai változásokkal teli új esztendőt kíván olvasóinak! Áder János köztársasági elnök újévi köszöntőjében egy nagyon fontos dologra hívta fel a figyelmünket: mondhatunk igent, és nemet is.

Elgondolkodtató, hogy pont ő, aki eddig hányszor megtehette volna, hogy nemet mond az Országgyűlés többsége által megszavazott népnyomorító, a demokráciát süllyesztő törvényekre, módosításokra, most minket bíztat, dönthetünk a kimondott szavainkkal. Nem áll zseniális szónok hírében, de ez a mondata figyelmet érdemel:

A köztársasági elnök aláírta a munka törvénykönyve módosítását - tette közzé a Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtökön a honlapján Áder János nyilatkozatát. Jöhet a 400 túlóra 3 éves elszámolással, és a szeretetteljes karácsony!

Sebestyén Balázs a kormányhoz közel álló Andy Vajna rádiójában ütött meg kritikus hangot a kormánnyal szemben, sőt még a Rádió1 híradójának is odaszúrt. A rádiós műsorvezető sérelmezte, hogy az MTVA-tól híreket átvevő Rádió1 hírblokkjában egy büdös szó nem esett a tüntetésekről

Életmód

Mintegy száz program várja a közönséget június 23-án a Múzeumok éjszakája kiemelt országos helyszínén, Pécsett - hangzott el a rendezvényt beharangozó keddi sajtótájékoztatón a baranyai megyeszékhelyen.

Tizenkét produkcióval - köztük gengszterkomédiával, operettel, illetve a L'art pour l'art Társulat estjével - várja a nagyközönséget június 21. és augusztus 4. között a Pécsi Nyári Színház a baranyai megyeszékhelyen.

Sport

Tiborcz István barátjának és üzlettársának, Paár Attilának West Hungária Bau Kft.-je és a már több stadionberuházást is elnyerő Pharos 95 Sportpályaépítő Kft. építheti fel a Budapest Honvéd új stadionját potom 11,8 milliárd forintért – jelent meg a hirdetmény az uniós közbeszerzési értesítő mai számában.

Bejelentette visszavonulását Gera Zoltán, 97-szeres válogatott labdarúgó. A Ferencváros 39 éves támadója csütörtök este Facebook-oldalán hozta nyilvánosságra döntését. A magyar nemzeti csapatban 97 fellépésén 26-szor volt eredményes.

pecsitukor.hu - Pécs új hírportálja

Kövessen minket a Facebook-on is!

Küldjön nekünk hírt!: ugyelet@pecsitukor.hu

 

 

 

 

Kedves Olvasóink!

Az Alkotmánybíróság döntése szerint az internetes oldalak akkor is felelősek a kommentjeikben elkövetett jogsértésekért, ha azokról nem is tudnak.
Az internetes oldalon közzétett kommentek tartalmáért az oldal akkor is felel, ha üzemeltetőinek nem volt tudomása a jogsértő tartalomról,
vagy a sértett kívánságára azonnal el is távolította, illetve moderálta azokat.

A Pécsitükör szerkesztősége ezt a döntést az alapvető emberi jognak számító szabad véleménynyilvánítás súlyos korlátozásának tartja.

Olvasóinknak a továbbiakban a Pécsitükör Facebook oldalán van lehetőségük a hozzászólásra.