Várjuk minden nap Pécs legújabb hírportálján! Rovatainkban megtalálja a város, az ország, és a nagyvilág híreit!

A 2015-ös szezonra új tervekkel készül a PMD Blues Band

Itt a tavasz, nyitnak a pécsi kerthelyiségek is. A Király utcában található Roxy Sörkertben több zenekar részvételével kezdetét veszi az őszig tartó könnyűzenei koncertsorozat, amelynek egyik szereplője lesz havi egy fellépéssel a PMD Blues Band. A zenekarvezetőt, Fekete Kálmánt kérdeztük, mivel készülnek az idei szezonra

- A pécsi könnyűzenei élet elmaradhatatlan és folyamatos szereplője, pécsi blues bandák rangidőse, a PMD milyen új hírekkel szolgál?

- A zenekar kezdete óta – bár a két évtized során több fotós barátunk is leképezett minket – most először készültek rólunk igazán profi képek, és 26 éves működésünk során ugyancsak először lett vérbeli menedzserünk, Fehér Tamás személyében. Külföldön menedzselt és készített fel olimpiai sportcsapatokat, tehát akad némi rálátása. Hogy ebben az országban egy „rétegzenét” játszó vidéki zenekarral nem lesz könnyű dolga, azt már tudja, de mi nem sietünk sehová, nem szorítanak határidők. Tamás ötlete volt, hogy első lépésben készítsünk a bandáról végre profi képsorozatot, amikből ő majd elkészíti a kiajánlókat, egyéb promóciós anyagokat. E szerencsés találkozáshoz társult városunk világhírű fotóművésze, Marsalkó Péter, aki az Orfű fölötti Rácz Tanyát ajánlotta a fotózás helyszínéül.

- Hogy sikerült Pétert megnyerni az ügynek?   

- Ez tán maradjon titok, egyet elárulhatok, régi vágású pécsiek vagyunk mindketten, egyből értette, mit kérek, valamint a műtermében javarészt Frank Zappát hallgat, és a blues sem veti meg. Könnyű hát kitalálni, hogy személyében nemcsak a fényképész szakma mesterét kaptuk, hanem a zenész lelkünkkel rokon „blues tesót” is. Ennél fogva hihetetlen hangulatban zajlott a fényképezés. Péter egy hollywoodi sztárrendezőt meghazudtoló adrenalin töltettel diktálta nekünk a különböző beállításokat, és pikáns humorát sem hagyta otthon. Így a képeken látható mosolyaink valódiak, Péter dumájától egyfolytában dőltünk a nevetéstől, inkább a komolyságot kellett magunkra „erőltetnünk”. Nemcsak fotózott, de beleélte magát a magunkkal vitt muzeális értékű korabeli hangszerek lelkébe, egyedi hangulatot teremtett. Itt szeretnék köszönetet mondani a mesés helyszín használatáért a Rácz Tanya tulajdonosának, Rácz Károly úrnak!

- Mik a PMD 2015-ös tervei?

- Mint a legtöbb zenekar, mi is minél többet szeretnénk koncertezni. A korábbi évekhez képest a naptárunk már most jobban telik a fellépések időpontjaival. Április 5-én, Húsvét vasárnap kezdünk a belvárosi Roxy Sörkertben, ahol tavaly „blueskocsmát” indítottunk. Itt a nyár folyamán hetente több alkalommal adnak koncertet különféle zenekarok, szeptember 5-ig, havonta egyszer mi is fellépünk majd. Július 4-én ismét ott leszünk a rangos Verőcei Rock & Blues Fesztiválon, több klasszis horvát zenekar mellett.  Augusztus 20-án, Cserkúton, a falunapon is zenélünk, ami azért is fontos nekünk, mert szeretnénk a kis közösségekben is blues missziót folytatni. Alapítás alatt van a Kultúrmisszió Szociális Szövetkezet, amellyel fesztiválok, rendezvények sorát tervezzük, nemcsak a PMD, de a régióban található színpadképes formációk számára. Környékünkön ebben bővelkedünk, csak tavaly 32 nagyon jó zenekarral dolgoztunk.

- Idén lesz 20 éves az Eb Davisszel való zenei együttműködésük, miként ünneplik meg?

- Várom a visszajelzést a Pécsi Fesztiválszervező Kht-tól, elvi időpontot már kaptunk. Beadtunk egy NKA pályázatot is, ha bejön – imáinkat hallgasd meg, oh, Lord! -, és be kell jönnie, legalább három határon túli helyszínen – Mojo Club Zenta, Verőcei Rock & Blues Fesztivál, Révkomáromi Magyar Kultúra Háza – adunk vele koncertet. Tárgyalunk a Bükkösdi Ökoparkkal is, ahol augusztus elejére tervezünk Eb Davisszel közös fellépést, ez utóbbira elhozná feleségét, zenekarának profi zongoristáját, Nina Davis-t is.

- A szórólapjukon látható egy 9 éves kisfiú, gitárral, ő is itt lesz a nyáron?

- Igen, terveink szerint néhány szám erejéig megosztjuk vele a színpadot. Menedzserünk egyik fia, a jelenleg Szenegálban, Dakarban nevelkedő Fehér Ádám ígéretes gitáros tehetség, egyik nagy példaképe a 8. éve Dallasban működő ifj. Katona Tamásunk, így kitalálható, milyen stílusban fog Pécsett bemutatkozni.

- Hogy állnak a tavaly elkezdett újabb PMD lemez és az újabb klipek munkálataival?

- Már „csak” a keverés van vissza, éppenséggel ez adja majd a végső eszenciát, tehát nem szabad elkapkodni. Úgy vélem, a 26 évünkhöz méltó anyag lesz, nem akartunk semmi extravaganciát, csak csupán míves bluesokat hagyni az utókorra. És persze, mint az eddig anyagaink, ez is magyar nyelvű, saját szerzeményekből áll. Hogy fizikai hanghordozó lesz-e belőle, az esetleges támogatóktól függ, igazából magunknak és tiszteletreméltó barátainknak, közönségünknek csináltuk, Internetről bárki számára elérhető lesz.
A Mecsek gyöngyszemei sorozatunk két új klippel bővül, Harmatjáró Blues, Tettye Ballada. Lassan haladunk velük, mivel egy megnyert, szerény, de örömteli ArtisJus pályázati pénz mellett leginkább baráti támogatásból készülnek. Nem utolsó sorban szeretnék pár koncertünkre vendégnek hívni Szekszárdról Varga Gyula urat, aki legutóbb olyat játszott velünk elektromos hegedűjén, hogy a közönségén kívül a mi szemünk, szánk is tátva maradt.  
 

Pécs

Az önkormányzat friss közleményéből kiderül, hogy a Péterffy Attila által indított jogi átvilágítás két gyanús ügyet is feltárt a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. korábbi gazdálkodásában. A feljelentést követő nyomozásnak már gyanúsítottjai is vannak, a városvezetés célja, hogy megtérüljön a pécsieket ért anyagi kár.

Nagy vihart kavart a pécsi politikai életben, hogy Péterffy Attila kinevezte Nyőgéri Lajost alpolgármesternek. Még a Mindenki Pécsért Egyesület is felháborodott, pedig az ő jelöltjük volt a polgármester és újonnan kinevezett alpolgármestere is.

Folytatva Péterffy Attila és Bognár Szilvia szembenállásának történetét, Mellár szilveszteri interjúját elemezzük, amit a fideszes HírTV-nek adott. Vajon mi lehetett az igazi célja ezzel?

Nemcsak az egészségügyben volt megpróbáltatásokkal teli év 2020, de a helyi politikában is. A városvezető szivárványkoalíció kettészakadni látszik, aminek a legnagyobb nyertese a Fidesz lehet. Ennek okait szeretnénk elemezni egy kicsit, rávilágítani egy-két elfeledett dologra.

Vajon mi lehetett az oka a vendéghiánynak s az elhúzódó licitnek?

Belföld

Az utóbbi időben megjelent közvélemény-kutatási eredményekhez képest a Civitas szerint nem a DK, hanem a Jobbik jelenleg az ellenzék legerősebb pártja.

Habár az uniós támogatás célja a szegényebb régiók felzárkóztatása (Baranya megye kifejezetten ebbe a kategóriába tartozik) a valóság azt mutatja, hogy minél gazdagabb egy település, annál több támogatást kap.

Ander Balázs, a Jobbik alelnöke és országgyűlési képviselője az alábbi sajtóközleményt juttatta el szerkeztőségünkbe, melyet változtatás nélkül közlünk, mert fontosnak tartjuk a pedagógusok és a szabadság melletti kiállást.

Kedd este adott nagyon erős interjút az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Jakab Péter, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje.

Ahogy Magyarország fejére nőtt a Fidesz és népes holdudvara, úgy hatalmasodik el lassan Baranyán a két fideszes képviselő.

pecsitukor.hu - Pécs új hírportálja

Kövessen minket a Facebook-on is!

Küldjön nekünk hírt!: ugyelet@pecsitukor.hu

 

 

 

 

Kedves Olvasóink!

Az Alkotmánybíróság döntése szerint az internetes oldalak akkor is felelősek a kommentjeikben elkövetett jogsértésekért, ha azokról nem is tudnak.
Az internetes oldalon közzétett kommentek tartalmáért az oldal akkor is felel, ha üzemeltetőinek nem volt tudomása a jogsértő tartalomról,
vagy a sértett kívánságára azonnal el is távolította, illetve moderálta azokat.

A Pécsitükör szerkesztősége ezt a döntést az alapvető emberi jognak számító szabad véleménynyilvánítás súlyos korlátozásának tartja.

Olvasóinknak a továbbiakban a Pécsitükör Facebook oldalán van lehetőségük a hozzászólásra.